Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Mert jön majd valaki, aki kicsit ostobább, randább, és még randábban tud beszélni, hú de izgi.
„Ez mind egyforma. Előnytelen külső, csekély értelem, bunkóság, pótcselekvésként felesleges, érdektelen káromkodás, ebből lesz a »politikai tőke«, aztán jönnek a ballib gazemberek és a személyiségzavaros hp hóna alá nyúlnak, körbehurcolják kicsit a médiában, elhitetik vele, hogy ő valaki, jön a tizenöt perc hírnév meg a sok médiageci, meg persze a TASZ, azok ott köröznek ilyenkor, mint az igazi dögkeselyűk, ők segítik a pereket – aztán majd csöndben elfelejtik, dobják ezt a nyomorultat is.
Megy a semmibe Nagy Blanka után.
Mert jön majd valaki, aki kicsit ostobább, randább, és még randábban tud beszélni, hú de izgi…
Ezeknek ennyi maradt. Egy kommentelő így foglalta össze:
»Primitív szülők primitív gyermeke.....de az igazi bunkók azok a ballibek, akik ezt a szellemi fogyatékos gyereket beviszik a politikai ringbe. Persze megértem, dühösek, tehetetlenek, intellektuálisan versenyképtelenek, valódi program hiányában idegőrlő éveket élnek át ellenzékben.«
Erről van szó.”
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd